Az anyaság kezdete

Rengeteget gondolunk arra, hogy milyen szülők leszünk, hiszen mindannyian szeretnénk megadni gyermekünknek a tőlünk telhető legjobbat. A gondoskodás legszebb és legbensőségesebb formája, az anyaszerep azonban már jóval a szülés előtt elkezdődik.

Egyesek a terhesség első heteitől kezdve beszélnek a fejlődésben lévő embrióhoz, míg másokban a magzatmozgások kezdetén tudatosul, hogy egy új életet hordoznak a szívük alatt. Mindez a 18. hét környékére tehető, a másodjára vagy harmadjára szülők esetében viszont valamivel korábbra.

A magzat ezt követően folyamatosan érzékelteti jelenlétét, általában az anya pihenőidejéhez igazítva. Amikor lefekszünk vagy kényelembe helyezzük magunkat,  gyermekünk egyből elkezd mozogni. Később a babák felvesznek egy napi rutint; ugyanabban az időben alszanak el vagy ébrednek fel.

Az apróságok ilyenkor már képesek észlelni a környezet zajait, és felismerik, ha beszélnek hozzájuk. Kisebb-nagyobb rúgásokkal adnak hírt magukról, sőt, odakúsznak a simogató kézhez is. Ha pedig az anyuka énekel nekik, születésüket követően is emlékezni fognak a nyugtató dallamokra.

Összességében elmondhatjuk, hogy a baba-mama kapcsolat kialakulása már a terhesség alatt elkezdődik. Ez az időszak felkészíti a leendő szülőket későbbi szerepükre, ahol felelősséggel tartoznak majd egy másik ember életéért. Épp ezért is fontos, hogy a legelső pillanattól kezdve mindent megtegyünk gyermekünk biztonságáért. A nyugalom jóleső érzetét azonban nem szabad összetéveszteni a túlzott aggódással!

A Magzatmentő Program abban segíti a leendő anyukákat, hogy a rendelőkben eltöltött végtelen órák helyett, otthon, családi környezetben maguk végezhessék el a babák szívműködését ellenőrző kulcsfontosságú CTG (cardiotocographia) vizsgálatot, amivel elkerülhető a magzati halálozás. Ide kattintva jelentkezhetsz a Programban való részvételre.

Az automatizált szívhangmonitornak köszönhetően 20 perc alatt megszületnek a szükséges eredmények, amit a rendszer egyből továbbküld a távfelügyelettel megbízott orvosnak. Így minden anyuka arra fordíthatja az idejét, aki a legfontosabb a számára, és aki hosszú éveken keresztül rengeteg örömet szerez majd neki.

DD-05142016-160304A-3185

Leave a Reply: